A héten egy másik délután, meló után lesétáltam a Temze partra és elindultam az Embankmenttől a Parliament Square felé. A képeken láthatjátok, fényképeztem ott egy kis parkot, emlékművekkel, a Temze túloldalán a London Eyet, egy háborús emlékművet. Aztán a Big Ben, majd az angol parlament épülete. Tény hogy a mi pesti parlamentünk sem csúnya, de az angoloknak sem kell szégyenkezniük! Györnyörű, ahogy a Westminster apátság is. Itt ugyan nem Gyurcsányt szidták a téren, de ahogy látjátok az egyik képen egy pár sátor van ahol a békéért, a közel keleti háború beszüntetéséért tüntetnek.
Innen a St. James parkon át felsétáltam a Buckhingam Palace - hoz, amit nem tudtam megközelíteni, mert rendőrök zárták le az egész teret. Nemtudom milyen apropóból, de azért csináltam pár képet itt is :) Innen a Green Park, a Hyde Park Cornerig ahol lefényképeztem a Wellington Arch -ot (az emlékmű a tér közepén, a képeken). Aztán a Hyde Parkba már nem volt erőm bemenni, szóval azt csak éppen kívülről lestem meg, ez Central London legnagyobb parkja. Kellemes kis séta még az is, de majd legközelebb ha jövök :)
A progik után egyébként általában mindig kóvályogtam kicsit az Oxford Streeten a boltokban nézelődtem. Ott mennyi ember van...
Utolsó kommentek