Írok még egy picit, mert el fogom felejteni. Ma jöttem haza a 29es buszon, erről azt kell tudni hogy nem double-decker, szal normál hosszú csuklós busz és bárhol fel lehet rá szállni (a double-deckerre csak elöl a sofőrnél). Tehát ezen lehet bliccelni. Hallottam viszont, hogy van ellenőr. Na ma belefutottam. De ez nem ellenőrzés volt ez inkább ilyen razzia :D Szóval megállunk a buszmegben és arra ébredek, hogy nem indulunk, meg, hogy nagy a hangzavar (jaigen, mivel úgy egy óra az út majdnem mindig alszom oda felé is meg haza is :P ). Nézem, az utcán úgy 15-20 rendőr, a buszra meg vagy 6-8 ellenőr szállt fel, addig ugye nem is mentünk amíg nem ellenőrizték mindenkinek az Oysterét (vmi kis szerkentyű, odatartottad a kártyát és kiírta neki hogy érvényes e).
Szóval nemtom vicces volt, minek ennyi rendőr. Jó elrettentésnek, meg leszállítottak egy gyereket - gondolom nem az időjárásról csevegni - és kapásból 5 rendőr körülállta. Nem nagyon tudott volna futni :P
Szóval ez van. Egyébként amit eddig még nem írtam, de sztem érdekes, a piros lámpa gyalogosként. Szóval az itt teljesen jelzésértékű. Az ég világon senkit nem érdekel, de olyan szinten, hogy a rendőr sem szól érte (közvetlenül mellette mentek át egy 3szor 3 sávos úton a piroson a gyalogosok tömegével). Sőt volt hogy a busz megállt (mikor a lámpa nekünk piros volt!) és átengedett. Ja másik hogy ha zebránál megállsz azonnal elenged az autós. Nemám mint otthon hogy 3szor lelépsz meg ugrasz vissza mert keresztülmennek rajtad. Csak rágondolsz hogy át akarsz menni, már áll a forgalom.
Az átkelőknél pedig ki van írva az aszfaltra eléd, hogy merre nézz ( <--- look left, look right --->) ugye a menetirány szerinti bal oldal miatt :)
Utolsó kommentek